Végre itthon

Egy kakaós doboz újjászületése… :-)

Általában, ha veszünk egy doboz kakaót, addig örülünk neki, amíg el nem fogy. Utána szegény doboz mehet a szemétbe, tovább növelve ezzel a hulladékot Földünkön.

Ha szerencsénk van, vagy éppen olyat választunk, a dobozt más célokra is fel lehet használni, például különböző tárgyak tárolására is alkalmas lehet!

Mikor kiürült a kakaós dobozom, és már majdnem dobtam volna a kukába, elkezdtem gondolkodni, hogy mire is használhatnám. Felmerült például, hogy tehetnék bele különböző élelmiszereket, pl. búzadarát, vagy zsemlemorzsát, de végül elvetettem az ötletet, mert a doboz papírból van! Az élelmiszereket szeretem kimosható tárolókban tárolni.

Már régóta szerettem volna előszobánkba egy levéltartó dobozkát, amelyben csak az éppen aktuális levelek, számlák vannak, rendezetten, áttekinthetően. Az a veszély sem fenyeget, hogy elkallódik valami, mert hazajövet azzal a mozdulattal, ahogy tennénk le a borítékokat, már mehet is a dobozkába.

Az utóbbi időben egyre több ötletet találok a neten, mire is lehet felhasználni a maradék tapétát. Tapétám nekem is volt, sőt dobozom is, már tudtam is miből lesz kreatív levéltárolóm! 🙂

Ami kell a doboz elkészítéséhez:

–    egy kiürült kakaós v. más tetszőleges doboz

–   tapétaragasztó (hobby ragasztóval nem próbáltam, de szerintem    azzal   is lehet)

–   henger vagy ecset a ragasztó felvitelére

–   tapéta

–   olló

Elkészítése nagyon egyszerű:

Miután kivágtam a megfelelő méretű tapétát, bekenem ragasztóval, majd a dobozra simítom! Még a száradást sem kell megvárni, már mehetnek is bele a levelek!

Természetesen tapéta helyett más technikákkal is lehet  „burkolni”:

–    spárgával betekerni

–    festeni

–    dekupázs technikával

–    festés után gyöngyökkel ékesíteni

–   kötni, horgolni rá, esetleg egy szép textillel feldobni

–    dekortapasszal díszíteni

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!